A duális szakképzés lehetőségei az erdélyi szórványban konferencia |
Kolozsvár, 2014. október 29-30.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen 2014. október 29-30-án került megrendezésre „A duális szakképzés lehetőségei az erdélyi szórványban” című konferencia, melynek előkészítésében és szervezésében részt vett a Suliszerviz Oktatási és Szakértői Iroda is (a NFA KA 10/2012. számú „A felsőfokú szakképzés munkaerő-piaci relevancia vizsgálata és szakmai gyakorlati koncepció elkészítése” című támogatási szerződés keretében disszeminációs rendezvények szervezése tárgyában kötött vállalkozási szerződés alapján).
Képek a konferenciáról
A konferencián elhangzott előadások
A konferencia a Magyar Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatósága, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szervezésében valósult meg, az alábbi célok alapján: A szórványvidéki magyar fiatalok oktatása szempontjából kiemelkedő jelentőségű lenne, ha a középfokú oktatásban megerősödne a magyar nyelvű szakoktatás, ha Erdélyben – az Európai Unió ajánlásainak figyelembe vétele mellett – magyar nyelvű szakképzési intézmények alakulnának és erősödnének meg. Ebben a folyamatban Magyarország segítő támogatása elengedhetetlen, a szakoktatás minőségének fejlesztése érdekében felbecsülhetetlen jelentőséggel bírhat. A rendezvényre magyarországi és romániai, erdélyi szakemberek kaptak meghívást. Az elsődleges cél az volt, hogy a résztvevők áttekintsék a duális szakképzés jelenlegi és lehetséges jövőbeli irányait és a nemzetek közötti hatékony együttműködés lehetőségeit. A konferenciát megelőző estén közös vacsorára és könyvbemutatóra került sor. A Teodidaktos Humanitárius Alapítvány 20. évfordulójára kiadott „Szórványban is él a nemzet” című emlékkönyvet Dr. Csucsuja István egyetemi tanár és Vizi Imre, a Teodidaktos Humanitárius Alapítvány elnöke mutatta be a résztvevőknek. 30-án a konferencia résztvevőit köszöntette Dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Dr. Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Karának dékánja, Zákonyi Botond, Magyarország romániai nagykövete és Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere. Palotás József, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság főigazgató-helyettesének levezetésével plenáris előadást tartott: Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Dr. Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára, Király András, a romániai Oktatási Minisztérium államtitkára, Horváth Levente-Ákos, a romániai Szociális, Családügyi és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. A kávészünetet követően Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Vetési László szórványkutató, szociográfus, Baranyai Tibor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szatmár megyei elnöke tartott előadást. Ebéd után a kerekasztal-beszélgetés résztvevőinek működő jó gyakorlatokat mutatott be Kovács Tibor, a kolozsvári Református Kollégium szakképző iskolájának lelkész igazgatója, Gindele Imre, a nagykárolyi Simion Barnuciu Mezőgazdasági Iskolaközpont igazgatója, valamint Knecht Csaba, a Polipol SRL ügyvezető igazgatója. A magyar kormány a külhoni magyar szakképzés évévé készül nyilvánítani a 2015-ös évet – mondta Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A külhoni magyar szakképzésről a végső döntést a Magyar Állandó Értekezletnek (MÁÉRT) kell meghoznia november második felében tartandó ülésén. |
ET-2021-02-046 - Kisfaludy-program
Mikepércsi Lovaspark lovas turisztikai szolgáltatásának fejlesztése
Szociális humán erőforrás fejlesztése
Hallgatói segédanyagok a képzéshez
Pályakezdő foglalkoztatása a Suliszerviz-nél
Napelemes rendszer telepítése a Mikepércsi Lovaspark főépületére
Digitális szakadék csökkentése
GOP-2.1.1-12/B-2013-0441
Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-,kis- és középvállalkozások számára
GOP-3.5.1-12/B-2012-0010
Női munkavállaló távmunkában történő alkalmazása a Suliszerviz Kft.-nél
TÁMOP-2.1.3.A-11/1-2011-0017
Munkavállalók képzése a Suliszerviz Kft.-nél
GOP-2.1.1-10/A-2010-1240
Technológiai fejlesztés és korszerűsítés a Suliszerviz Kft.-nél
GOP-2.2.1-11-2011-0013
Szolgáltatási webáruház és kapcsolódó modulok bevezetése a Suliszerviz Kft.-nél
konferencia.suliszerviz.com
A regisztrációt 2024. október 23-án lezártuk.
Nemzeti tehetségpont partner