Az iskolai forduló beküldött dolgozatairól
-
A régiónként és tantárgyanként beküldött és − az 55% feletti teljesítmények esetében − a versenybizottság által ellenőrzött eredmények az alábbi táblázatokban tekinthetők meg. A táblázatok tantárgyanként, az intézmények címének irányítószáma szerinti sorrendben tartalmazzák az adatokat. A tanulók neve mögött akkor szerepel szám, ha egy intézményből több tantárgyban is beküldték az eredményét és kérték, hogy az adott tantárgyat hányadik helyen vegyük figyelembe a továbbjutás szempontjából
-
Dél-Dunántúl intézményeiből versenyző tanulók eredményeit módosítani kellet, mert a regionális forduló szervezése során derült ki, hogy az egyik versenyző nem felel meg a versenykiírásnak, így eredményeit törölnünk kellett.
-
Dél-Alföld intézményeinek eredményeit tartalmazó táblázatba egy sajnálatos elírás miatt javítani kellett, így Matematika-Fizika tantárgyból eggyel több versenyző jutott a regionális fordulóba (2013-03-04.)
-
A második fordulóba ténylegesen bejutott versenyzők adatai a regionális forduló oldalán találhatók meg.
-
A tantárgyankénti táblázatokban kiemeltük azon versenyzők nevét, akik a húsz legmagasabb pontszámot érték el az adott régióban. A tényleges továbbjutást azonban az is meghatározta, hogy egy-egy versenyző hány tárgyból ért el kiemelkedő eredményt az iskolai fordulóban.
-
Ha egy versenyző több tárgyból is a legjobb 20 közé került és nem jelezte, hogy a regionális fordulóban mely tantárgyból kívánja folytatni a versengést, akkor aból a tantárgyból jutott tovább, amelyikben előrébb állt a pontszám szerinti rangsorban.
-
A bejutási határon lévők esetében azt a versenyzőt részesítettük előnyben, akinek az intézményéből kevesebb továbbjutó volt az adott tantárgyban, illetve a négy tantárgyból összesen. Az Irodalom — Magyar nyelv és helyesírás tantárgy esetében akkor tekintettük holtversenynek az azonos pontszámot, ha a 8. feladatra adott megoldások pontszáma is azonos volt.
-
Tájékoztató a dolgozatot, illetve összesítést beküldő intézményekről:
-
Az intézményi adatokat tartalmazó táblázat (XLS, UMD: 2013-03-02.). A táblázat utolsó két oszlopa jelzi, hogy melyik intézményből milyen módon kaptunk adatokat.
-
A beküldött eredmények tantárgyak, illetve régiók közötti megoszlását ábrázoló diagram (PDF, UMD: 2013-03-02.).
-
Az egyes intézményekből érkezett adatokból készült összegző kimutatásunk (PDF, UMD: 2013-03-02.) megmutatja, hogy az egyes régiókban milyen teljesítményre volt szükség a legjobb 20 közé kerüléshez. A táblázatban piros háttér jelzi, ha az adott régióban az adott tantárgyból az első 20 helyezett legkisebb pontszáma nem érte el a beküldési határt.
- Amennyiben a kimutatásokban hiányosságot vélnek felfeezni, jelezzék az ismert elérhetőségeink valamelyikén!
A dolgozatok javításához, beküldéséhezkapcsolódó információk
-
A számítástechnika feladatsor javítási útmutatójának bevezetőjét kiegészítettük, hogy a pontozás egyértelműbb legyen, ezért a 2013. február 7-én estét megelőzően letöltött változatban felmerülő kétségek már egyértelműen feloldhatók.
-
A matematika — fizika feladatsor javítási útmutatójába csúszott hibát a 2013. február 6-án este javítottuk, így az azt megelőzően letöltött útmutatókban a 2. feladat 3. részfeladatának megoldása hibás. Az okozott esetleges kellemetlenségekért elnézésüket kérjük.
-
Kérjük Önöket, hogy a legalább 55%-ot teljesítők kijavított dolgozatait összetűzve küldjék el irodánkba (Suliszerviz Pedagógiai Intézet; 4029 Debrecen, Pacsirta utca 12.), hogy a lapok esetleges keveredését evvel is megakadályozzuk.
-
A versenyfelhívásban közzétettek szerint a kijavított és a beküldési határt meghaladó eredményű dolgozatok beérkezési határideje: február 22.
-
A kísérőjegyzék mintatáblázata (XLS, 68 kB; UMD: 2012-02-01.)
-
A különböző tantárgyak továbbjutóinak adatait a munkafüzet megfelelő fülén lévő táblázatba kell beírni.
-
Kérjük Önöket, hogy a táblázatban minden kijavított dolgozat pontszámát szerepeltessék attól függetlenül, hogy maga a dolgozat továbbküldésre került-e vagy sem.
-
Kérjük, hogy a beküldési határt (55%) meghaladó pontszámú dolgozatokat tantárgyanként csoportosítsák, továbbá a borítékba helyezzék el a jegyzék egy nyomtatott példányát, valamint a jegyzéket tartalmazó fájlt küldjék el elektronikusan is az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címre.
-
Amennyiben valamelyik tanulójuk több tantárgyból is továbbküldésre érdemes eredményt ért el, akkor a kísérő levélben jelezzék, hogy milyen preferenciákat vegyünk figyelembe abban az esetben, ha az eredmények alapján több tantárgyból is bejuthatna a regionális fordulóba. Amennyiben nem kapunk ilyen értesítést, akkor
-
elsődlegesnek tekintjük, hogy minden tantárgyból teljes legyen a regionális forduló létszáma, majd
-
azt a tantárgyat részesítjük előnyben, amelyikből a helyezési száma kisebb.
-
Örömmel tölt el bennünket, hogy kollégáink egyre jobban ismerik a táblázatkezelők használatát, de a mintatáblázat formázásával, átalakításával csak többletmunkát okoznak nekünk, így kérjük ne tegyék azt.
-
Kérjük Önöket, segítsék munkánkat avval is, hogy intézményenként egy Excel-fájlban küldik el a pontszámokat, hiszen a mintafájl különböző fülei ezt a célt szolgálnák.
Tájékoztató az iskolai feldatokról
-
Amennyiben 2013. február 1-jéig nem kapták meg a jelentkezést visszaigazoló, illetve a tudnivalókat közlő (elektronikus) levelünket, jelezzék az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
!
-
A verseny lebonyolítására minden versenynapon a 14:00-kor kezdődik és a feladatok megoldására fordítható idő 60 perc. Esetleges lebonyolítási problémák esetén is be kell fejezni a versenydolgozatok írását 16:00-kor.
-
A feladatsorokat a verseny honlapjáról lehet letölteni az adott tantárgyi verseny napján reggel 7 órától.
-
A letöltött dokumentumok megnyitásához és nyomtatásához az Adobe Acrobat Reader program legfrissebb változatára lesz szükségük. A feladatlapok megnyitásához szükséges jelszót a kapcsolattartók megkapták. Esetleges problémák megoldását a lentebb megadott telefonszámokon lehet kérni.
-
A feladatsorok megoldásához részben a feladatlapot, részben további üres lapokat fognak használni a versenyzők. Kérjük, lássák el az intézmény pecsétjével a felhasznált lapokat! A feladatlapokon minden utasítás megtalálható, illetve a használható eszközöket is felsoroltuk.
-
Amennyiben megoldhatatlannak látszó problémát észlelnek, akkor hívják telefonon az országos versenybizottság valamelyik tagját:
-
A megoldásokat és a pontozási útmutatókat a versenyt követő naptól érhetik el. A versenyt követően a feladatlapok korlátozás nélkül megnyitható változatait is közzé tesszük.
-
A javítási, pontozási útmutatók összállításánál igyekeztünk egyértelműen fogalmazni, de előfordulhat, hogy kételyek merülnek fel a javítás során. Kérdéseiket az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címre küldjék. Minden kérdést a lehető legrövidebb időn belül megválaszolunk.
|