Az iskolai fordulóban elért eredmények
-
Az intézmények által beküldött, a versenybizottság által ellenőrzött, régiónként és tantárgycsoportonként csoportosított eredményeket az alábbi táblázatok tartalmazzák. Az adatokat tantárgycsoportonként, az intézmény címének irányítószáma, majd a versenyzők neve szerinti rendeztük sorba. A táblázatok utolsó oszlopában a régiónkénti helyezési számot is feltüntettük. A táblázatokban félkövér betűvel jelöltük az egyéni versenyben a legjobb 20, a csapatversenyben a legjobb 10 eredményt elérők nevét. A táblázatok módosítására az utólagos ellenőrzéseink, illetve a közzétételt követően kapott jelzések alapján akkor kerülhet sor, ha adminisztrációs vagy elütésből adódó hibát javítunk. A módosítás időpontját a zárójeles adatsor tartalmazza.
-
A második (regionális) fordulóba ténylegesen bejutott versenyzők adatait a regionális forduló oldalán tekinthetik meg (az oldal feltöltése folyamatban van). A második (regionális) fordulóba jutottak csoportja a beküldött eredmények alapján alakult ki, de figyelembe vettük a több tantárgyból is bejutó helyre kerülők választását (ha ilyen értesítést az eredménnyel együtt küldtek nekünk), illetve, akik nem választottak, azoknál a korábbi évek gyakorlata alapján hoztunk döntést (lásd lentebb). Az előzetes jelzést nem küldők esetében a komplex közismereti csoporttal való ütközésnél a többség érdekét tekintettük elsődlegesnek, azaz, ha csak egy tag volt más tantárgyban is továbbjutó helyen, akkor ő a csapatversenyben került a második fordulóba, ha egy csapatból ketten voltak érintettek, akkor a csapat helyett másikat hívunk be.
-
A regionális fordulóban minden tantárgycsoport azonos időpontban fog versenyezni, így nincs arra lehetőség, hogy bárki két tantárgycsoport versenyén vegyen részt egyszerre.
-
Amennyiben ezt az eredmények beküldésével együtt jelezték, akkor a versenyzők neve mögött zárójelben tüntettük fel azt a számot, amely jelzi, hogy az a tantárgycsoport milyen prioritással szerepelt az adott versenyző regionális fordulóba történő bejutásánál.
-
A bejutási határon kialakult holtverseny esetében azt a versenyzőt részesítjük előnyben, akinek az iskolájából kevesebb továbbjutó volt az adott tantárgyban, illetve a verseny egészében. A Humán tantárgycsoport esetében csak akkor beszéltünk holtversenyről, ha a 7. feladat megoldásában is azonos pontszámot értek el a versenyzők.
-
A dolgozatokat, illetve eredményeket beküldők megoszlása jeleníti meg ez az összeállítás (PDF, UMD: 2020-02-25.). Amennyiben a közzétet tinformációkban hiányosságot fedeznek fel, jelezzék elérhetőségeink valamelyikén!
A dolgozatok javításához, beküldéséhez kapcsolódó információk
-
A verseny feladatait (a verseny napján reggel nyolctól), illetve a javításhoz, pontozáshoz szükséges útmutatást (technikai okokból 2020-02-07-étől) a hivatkozásokat követve tudják letölteni.
-
A kiadott javítási útmutatókhoz kapcsolódó információk:
-
2020. február 8-án és 10-én módosítottuk a Komplex tantárgycsoport feladatsorának javítási útmutatóját a 3., a 16. és a 17. feladat vonatkozásában.
-
2020. február 13-án módosítottuk a közzétett reál feladatlapon a pontszámokat, mert a 6. feladatnál tévesen szerepelt a 10 pont, hiszen a javítási útmutatóban szereplő 12 a tényleges pontszám.
- A javítás egységessége érdekében kérjük ne térjenek el az útmutatóban megadott részpontoktól.
-
Ezúton is felhívjuk a figyelmet, hogy a kiadott megoldásoktól eltérő jó megoldások is elfogadhatók mindhárom feladatsor esetében.
-
A versenyfelhívásban közzétettek szerint a kijavított és a beküldési határt meghaladó eredményű dolgozatok, valamint az elért eredmények beérkezési határideje: 2020. február 21.
-
Kérjük, hogy a beküldési határt (50%) meghaladó pontszámú dolgozatokat tantárgyanként csoportosítsák, továbbá a borítékba helyezzék el a jegyzék egy nyomtatott példányát, valamint a jegyzéket tartalmazó fájlt küldjék el elektronikusan is az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címre.
-
Kérjük Önöket, hogy a táblázatban minden kijavított dolgozat pontszámát szerepeltessék attól függetlenül, hogy maga a dolgozat továbbküldésre került-e vagy sem. A versenyzők nevét (komplex tantárgycsoport esetén csapatokba sorolva) a munkafüzet megfelelő lapján található táblázatokba kérjük beírni.
-
A tantárgyanként kitöltendő kísérőjegyzék mintatáblázata (XLSX, 56 kB; UMD: 2018-01-14.)
-
Kérjük Önöket, segítsék munkánkat avval is, hogy intézményenként egy Excel-fájlban küldik el a pontszámokat, hiszen a mintafájl különböző fülei ezt a célt szolgálnák. Örömmel tölt el bennünket, hogy kollégáink egyre jobban ismerik a táblázatkezelők használatát, de a mintatáblázat formázásával, átalakításával csak többletmunkát okoznak nekünk, így kérjük ne tegyék azt.
-
Amennyiben valamelyik tanulójuk több tantárgyból is továbbküldésre érdemes eredményt ért el, akkor a tantárgyi eredménye melletti megjegyzésben (vagy a kísérő levélben) jelezzék, hogy milyen preferenciákat vegyünk figyelembe abban az esetben, ha az eredmények alapján több tantárgyból is bejuthatna a regionális fordulóba. Amennyiben nem kapunk ilyen értesítést, akkor
-
elsődlegesnek tekintjük, hogy mennyiben van hatással valamely csapat indulására, majd
-
minden tantárgyból teljes legyen a regionális forduló létszáma, végül
-
azt a tantárgyat részesítjük előnyben, amelyikből a helyezési száma kisebb.
Tájékoztató az iskolai feldatokról
-
A verseny lebonyolítására minden versenynapon a 14:00-kor kezdődik és a feladatok megoldására fordítható idő 60 perc. Esetleges lebonyolítási problémák esetén is be kell fejezni a versenydolgozatok írását 16:00-kor.
-
A feladatsorokat a verseny honlapjáról lehet letölteni az adott tantárgyi verseny napján reggel 8 órától.
-
A letöltött dokumentumok megnyitásához és nyomtatásához az Adobe Acrobat Reader program legfrissebb változatára lesz szükségük. A feladatlapok megnyitásához szükséges jelszót a kapcsolattartók az (első versenynapot megelőző héten kiküldésre kerülő) értesítő levelünkben kapják meg. Esetleges problémák megoldását a lentebb megadott telefonszámokon lehet kérni.
-
A feladatsorok megoldásához részben a feladatlapot, részben további üres lapokat fognak használni a versenyzők. Kérjük, lássák el az intézmény pecsétjével a felhasznált lapokat! A feladatlapokon minden utasítás megtalálható, illetve a használható eszközöket is felsoroltuk (négyjegyű függvénytáblázat, zsebszámológép, körző, vonalzó stb.).
-
Az első fordulóban a Komplex tantárgycsoport versenyzői is egyéni feladatlapot töltenek ki, hogy ennek eredményét is figyelembe vehessék az intézmények a csapatokat összeállításánál. Az intézményenként összeállítható csapatok számát nem korlátozzuk, de a regionális fordulóba jutásnál a versenykiírásban foglaltak szerint járunk el. A csapatok összeállításánál, illetve az eredmények beküldésénél fordítsanak különös figyelmet arra, hogy egy csapatnak akkor sem lehet tagja olyan tanuló, akinek nincs első fordulóban elért eredménye, ha ez a csapat megszűnését, további versenyzését teszi lehetetlenné.
-
Amennyiben megoldhatatlannak látszó problémát észlelnek, akkor hívják telefonon az országos versenybizottság valamelyik tagját:
-
A megoldásokat és a pontozási útmutatókat 2020-02-07-étól érhetik el. A megoldásokkal és útmutatókkal egyidőben a feladatlapok korlátozás nélkül megnyitható változatait is közzé tesszük.
-
A javítási, pontozási útmutatók összállításánál igyekeztünk egyértelműen fogalmazni, de előfordulhat, hogy kételyek merülnek fel a javítás során. Kérdéseiket az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címre küldjék. Minden kérdést a lehető legrövidebb időn belül megválaszolunk.
|