OSZKTV Országos döntő 2021/22 |
Időpont: 2022. április 23.Helyszín: Heves Megyei SzC Sárvári Kálmán Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (3300 Eger, Pozsonyi út 4–6.) Eredmények, díjazásA verseny záró fordulójában nyújtott teljesítmények alapján kialakult a versenyzők végső sorrendje. A tantárgycsoportonkénti táblázatokban a versenyzők által a döntőn elért eredményeket, illetve a végső sorrendet látják. A döntőbe bejutott, de ott meg nem jelent versenyzők adatait nem szerepeltetjük a táblázatban. A verseny döntőjén 36 intézmény összesen 67 versenyzője jelent meg. Köszönjük a versenyzőknek, illetve a felkészítésükben szerepet vállalóknak, hogy hozzájárultak a versenysorozat eredményes lebonyolításához. A verseny hagyományainak megfelelően
A verseny megjelenése a médiában
Regisztráció, illetve szálláslehetőség a döntő résztvevői és kísérőik számára
Információk a döntő résztvevői és felkészítőik számára
Az országos döntő résztvevőinek kiválasztásánál alkalmazott szempontok
|
ET-2021-02-046 - Kisfaludy-program
Mikepércsi Lovaspark lovas turisztikai szolgáltatásának fejlesztése
Szociális humán erőforrás fejlesztése
Hallgatói segédanyagok a képzéshez
Pályakezdő foglalkoztatása a Suliszerviz-nél
Napelemes rendszer telepítése a Mikepércsi Lovaspark főépületére
Digitális szakadék csökkentése
GOP-2.1.1-12/B-2013-0441
Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-,kis- és középvállalkozások számára
GOP-3.5.1-12/B-2012-0010
Női munkavállaló távmunkában történő alkalmazása a Suliszerviz Kft.-nél
TÁMOP-2.1.3.A-11/1-2011-0017
Munkavállalók képzése a Suliszerviz Kft.-nél
GOP-2.1.1-10/A-2010-1240
Technológiai fejlesztés és korszerűsítés a Suliszerviz Kft.-nél
GOP-2.2.1-11-2011-0013
Szolgáltatási webáruház és kapcsolódó modulok bevezetése a Suliszerviz Kft.-nél
konferencia.suliszerviz.com
A regisztrációt 2024. október 23-án lezártuk.
Nemzeti tehetségpont partner