OSZKTV Iskolai forduló 2024/2025 |
Az iskolai fordulóban elért eredményekA dolgozatok ellenőrzését, illetve az eredmények megállapítását a versenybizottság tagjai befejezték. Az ellenőrzési folyamat részeként a dolgozatokhoz kapcsoló felhasználóneveket "megszemélyesítettük", azaz az adatlapon megkapott információkat és a feladatlapok megoldóit összekapcsoltuk (amennyiben rendelkezésünkre állt ilyen információ), továbbá ellenőriztük a megoldók megfelelését a kiírási feltételeknek. E munkánk befejezéséhez az intézmények segítségét is kértük, mert több versenyző megfeledkezett adatai megadásáról. A folyamat lezárultát követően alakult ki végleges eredménylista. A válaszukat (amennyiben érintett versenyzőjük volt) az alábbi kérdésekre kértük:
Amennyiben a fenti kérdésekre nem kaptunk választ 2025. február 14-én 12:00-ig, akkor
A régiónkénti adatokat tantárgycsoportonként, az intézmény címének irányítószáma, majd a versenyzők neve szerint rendeztük sorba. A táblázatok utolsó oszlopában a régiónkénti helyezési számot is feltüntettük. A táblázatban kizárólag azok a versenyzők szerepelnek, akik
A táblázatokban félkövér betűvel emeltük az egyéni versenyben a legjobb 20, a csapatversenyben a legjobb 30 eredményt elérők nevét. A táblázatok utolsó módosításának időpontját a zárójeles adatsor tartalmazza.
Előfordulhat, hogy valamely versenyző nem vagy csak utólag adta meg a nevét, titkolja a felkészítői személyét, amit tiszteletben tartunk, de név nélkül nem juthat versenyző a második fordulóba akkor sem, ha eléri az ahhoz szükséges pontszámot, így a regionális fordulóba jutók adatainak véglegesítésekor a listák módosultak. A régiónkéti eredmények összevetésének megkönnyítése érdekében, illetve a könnyebb áttekinthetőség kedvéért összesítettük is az eredményeket (PDF, UMD: 2025-02-10.) A komplex csapatok összeállításánál kérjük legyenek figyelemmel a másik két tantárgycsoportban továbbjutókra, illetve arra, hogy a második fordulóban csak olyan versenyzők indulhatnak, akik az első fordulóban eredményt értek el. A második fordulóba ténylegesen bejutók névsorát a forduló oldalán tesszük közzé. A dolgozatok javításához, beküldéséhez kapcsolódó információkA verseny feladatsorait (a verseny napján 14:00 órától) tudják elérni a regisztrált intézmények által megadott versenyzők a hivatkozást követve. A versenysorozatot követően a feladatsorok szabadon hozzáférhetővé válnak mindenki számára, viszont a korábbi évek feladatai ugyanezen linket követve folyamatosan hozzáférhetők. (A rendszerünk sajátossága miatt a hozzáférést csak a kurzusokhoz tudjuk beállítani, így az egyes fordulók feladatsorai külön nem kezelhetők.) Minden tantárgycsoportban egyedi hozzáférési kódot küldtünk mindenkinek, amely csak az adott napon és az adott tantárgycsoport feladatsorához biztosít hozzáférést. A hozzáférési kódokat az intézményi kapcsolattartók közreműködésével juttattuk el a versenyzőkhöz. A belépési kódok a verseny megkezdése előtt is kipróbálhatók. Kérjük, hogy a versenyzők az adataikat kizárólag az erre szolgáló űrlapon adják meg (de ott feltétlenül és pontosan), mert különben jelentősen megnövelik a beazonosítás adminisztratív terheit. A feladatokat minden felhasználó egyszer oldhatja meg a rendelkezésre álló időkereten belül. A beküldést követően már akkor sem tudnak módosítani a megoldásaikon, ha arra lenne idejük. Az elért eredményeket legkésőbb a feladatsorok megoldását követő második hét végén tesszük közzé ezen az oldalon, hogy a beküldéskor szokásos kérdésekben döntést hozhassanak (komplex csapatok összeállítása, több tárgyból is eredményesen versenyzők esetében a tárgyak sorrendjének kiválasztása stb.). Tájékoztató az iskolai feladatokrólA verseny lebonyolítása minden versenynapon 14:00-kor kezdődik, és a feladatok megoldására fordítható idő 60 perc. Esetleges lebonyolítási problémák esetén is be kell fejezni a versenydolgozatok írását 16:00-kor (a feladatsor ekkortól elérhetetlenné válik). A feladatsorok megoldását az online felületen kell megadni, de számításokat/jegyzeteket külön lapokon is készíthetnek, amelyek beadására nem lesz szükség. A feladatlapokon minden utasítás megtalálható, illetve a használható eszközöket is felsoroljuk (négyjegyű függvénytáblázat, zsebszámológép, körző, vonalzó stb.). A feladatsorok megoldásához kizárólag internetet elérő számítógépre (esetleg tabletre) és azon futó böngészőre lesz szükség (a rendszer működését a három leggyakoribb böngésző esetében teszteltük). Kérjük, hogy a versenyzői adatlapot is töltsék ki az indulók. A lehető legkevesebb bonyodalom árán akkor tudjuk a kiküldött kódokat és a versenyzőket összerendelni, ha a versenyző adatait avval a kóddal belépve adják meg, amelyikkel a feladatlapot is kitöltötték. Kérjük, külön hívják fel a figyelmet arra, hogy a kitöltést a saját kóddal belépve végezzék el a versenyzők. Az első fordulóban a Komplex tantárgycsoport versenyzői is egyéni feladatlapot töltenek ki, hogy ennek eredményét is figyelembe vehessék az intézmények a csapatok összeállításánál. Az intézményenként összeállítható csapatok számát nem korlátozzuk, de a regionális fordulóba jutásnál a versenykiírásban foglaltak szerint járunk el. A csapatok összeállításánál, illetve az eredmények beküldésénél fordítsanak különös figyelmet arra, hogy egy csapatnak akkor sem lehet tagja olyan tanuló, akinek nincs első fordulóban elért eredménye, ha ez a csapat megszűnését, további versenyzését teszi lehetetlenné. Amennyiben megoldhatatlannak látszó problémát észlelnek, akkor hívhatnak bennünket telefonon is:
|
ET-2021-02-046 - Kisfaludy-program
Mikepércsi Lovaspark lovas turisztikai szolgáltatásának fejlesztése
Szociális humán erőforrás fejlesztése
Hallgatói segédanyagok a képzéshez
Pályakezdő foglalkoztatása a Suliszerviz-nél
Napelemes rendszer telepítése a Mikepércsi Lovaspark főépületére
Digitális szakadék csökkentése
GOP-2.1.1-12/B-2013-0441
Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-,kis- és középvállalkozások számára
GOP-3.5.1-12/B-2012-0010
Női munkavállaló távmunkában történő alkalmazása a Suliszerviz Kft.-nél
TÁMOP-2.1.3.A-11/1-2011-0017
Munkavállalók képzése a Suliszerviz Kft.-nél
GOP-2.1.1-10/A-2010-1240
Technológiai fejlesztés és korszerűsítés a Suliszerviz Kft.-nél
GOP-2.2.1-11-2011-0013
Szolgáltatási webáruház és kapcsolódó modulok bevezetése a Suliszerviz Kft.-nél
konferencia.suliszerviz.com
A regisztrációt 2024. október 23-án lezártuk.
Nemzeti tehetségpont partner